Az éj leple alatt kúszik a bátortalanság
Reggel, mikor a kihívás előtted áll
Csak azt kérdezed vajon menni fog?
Beletörik e az a bizonyos fog, vagy bicska ha úgy tetszik.

Leizzadsz és már nem is érted
Hogy is volt tegnap az a képlet?
Egyszerűen összefolynak a képek
A sok elpocsékolt idő mint vétek tör elő most rejtekéből.

De igazán, teljesen mindegy tényleg
Mert képes vagy rá, és még szerencséd is lehet
A Kurva életbe, ezen múlik az élet
Melyik? teszi fel a kérdést szíved, biztosan ezt szeretnéd?

Nem, persze hogy nem, ez csak formaság
néhány szám, és görbe, amiért kedved sincs küzdeni
olyan távol vágyaidtól, mint Párizs-Helsinki
Semmi.. motiváció, csak az érzés, hogy kell, mert ezért jár a kettes.
El van ez baszva kérem.

Az a bajom,  ha tudni szeretném
Hány a hidrogén a szénatom peremén
Csak felcsapom a gúgült
Kattintok pörgetek kettőt
Ott a válasz a szemem előtt. Meg a fejemben, mert belevertem.
Kapok érte egy jegyet? Meglesz?
Átmentem a vizsgán? Igen?
Köszönöm szépen!

Inkább töltenék, még ötven órát.
S önteném, szagolnám a kémiát.
Hogy értsem, ne csak tudjam
Hogy Lássam, ne csak nézzem.
Tartsam két kézben, az eredményem.
Hadd szeressem amit nyújt az egyetem.

Mert végül ez az ami számít,
A talpraesett a labvez, irányít,
Nem az aki mindent benyalt, hadarva
Lenyalt hajával öltönyében elmondta
Gyorsan történik a fenol brómozása.

De ki vagyok én hogy beleszóljak
Csak egy a sok kód közül
Egy ember arc nélkül
A százalék, mely nem ül a tűz körül
Hanem nekifut és ugrik, remélve
hogy az ETR ikonja estére,
Kizöldül

-Rostás Péter "Soar"

Tegnap elképzeltem a jövőmet,
A ma ennek fényében tellett.
Valami halk zene szól, a múlt dicséről
énekel a Nő fátyolos hanggal
szaxofonon, őt kísérőn
egy Néger játszik, virtuóz
szemüvegben, kalappal

Legalábbis így képzelem.
Eközben szemben velem,
szuszájd gyermek teste remeg,
a tetőről lépne le a kis szentem
apja nem volt, ki hanyatt vágja a gerincen
De kinek is hiányozna „ez a hülye Béla”
Mondta anyja, ki tegnap is jól lebaszta:
„Mi a faszt kerestél már megint a krimóba”

Folyik a dráma kérem
Nincs új a vidéken
Ez volt a görögök színháza,
A rómaiak bukása
Kenyeret és cirkuszt
vagy kormányoddal megbuksz.

De vágod? Ez van ma is..
Nézzél körbe, mikor épp nem
a glutén frí vacsidat eszed szépen
Na mi megy a tévédben?
Éjjel-nappal, Aktívan kamu van a Fókuszban.
A Hírek is mellékesen közli
Valami névtelen közel-keleti
Országban meghal két hazafi
Terrorista lesz hirtelen mindenki
golyók repülnek, pokoli gépek rombolnak
A vallásukért embereket tipornak
S betonba öntenek, ja nem, olajba
csak legyen jó a  propaganda!

Sör a hűtőből, az asztalra kerül
poharadba, majd beléd ürül
Még néznél egy filmet..
Nem, ez ma nem megy..

A gyermek képe jut eszedbe,
kinek végtagját az akna leszedte,
míg feje felett a tető beázik
ép kezével, a homokban játszik
Karcol bele téglaházat..
Autót, madarat, játékot, párat
S odabiggyeszti öccsét
ki nem élte túl a tegnap estét
mert repesz ütötte tüdejét.

„Még jó hogy itthon nem ez a helyzet”
Bátran lehunyod szemedet
Téged, csak az adó kerget
A papír széle húzza a heget
Gyorskaja okozza veszted
Nem kell mérges gázt keresned.
Csak annyi súly van nyakadba vetve,
Nap végén az ajtóba esve
Elcipelje még az ember teste.


Tegnap elképzeltem a jövőmet,
Köszönöm, de én ezt nem kérem.
A világot, meg kell segítsem.
Az embereket jó útra terelnem
Csak legyen kivel élnem szeretetben
Ajándékul kapott kéretlen életem
Használjam ki teljes egészében
S tényleg, ha eljön a végzet
Földi pokolból, jobb helyre érek.
Rövid időmre azt mondják: kellett.
A ma ennek fényében tellett.


/Pierre/

Elfogyott időnket látom távolodni
Már nincs eszközöm visszafogni
Mint az elesett katona
Ki az alagút szájában
A nőre gondol, kinek karjában
A jövő fekszik, ártatlan.
Visszatekint családjára
A pillanatot megragadva
Emlékeiből egy mosolyt előcsal
S, ha Isten is úgy akarja
tovább lép a félhomályba

A meredély szélén állva
Ereimben  vér pumpálva
hasít, egészen az agyba
Ösztön vezeti minden léptem
Az úton melynek köve
Gazzal, szulákkal benőve
Csomót köt mind a jövőmre

Elfelejteném összes gondomat
Leadnám, ne rajtam porosodjanak
Visszatérne úgyis mind, mert
tudja jól ki szívembe tekint
Ott nem az a világ, mi rám vár odakinn.

Tudom jól
Az ilyen, mint én boldogul
Eszét vesztve Bolondul
Él és meg nem hajol semminek
Szeretet előtt leborul, ha van kinek
S ha letaposod belét
Felajánlja ép veséjét
Intheted
Féltheted
Mind csak fájdalmat okoz neked
S ha megéhezett
Kakaós csigáját megosztja veled.
Mert ő igazán szeret.



Álmomban az Úr előtt
Lépésnyire állok csupán
szemem fénye
hangom ereje
halovány
Megjártam az utat az idő fokán.

Köröttem trombiták zengnek
hárfával kísérik, léptemet
Citerát pengetnek értem
Angyalok vezetnek, érzem
Szél arcomba húz, amolyan lazán
Tiszta lábam átteszem a mennyország kapuján
S ott vár rám Ő, s balján az én
Nagyapám.


Pierre

Szívem csikorgását hallod
Ne kérdezd „Mi bajod?”
Úgysem válaszolok
Miért is tenném..
Hisz úgyis tudod

Mert mit ér az, ki eléd áll és őszintén
szívét nyújtva tépi szét
Az egész lényét.
Csak por marad utána s fájdalom
Mely beteríti élete szép vidékét.

Mert mit ér az, ki éjjel nappal
teljes erőből fejel a fallal
Hátha Téged az megvigasztal
ha ő is veled tapasztal
s fedi sebét ragtapasszal.

Mert mit ér az, ki meglátja benned a csodát
Hogy dicsfénybe írja a neved, így áld
Mindent mi életében hozzád vezetett
Legyen az jó vagy rossz képzelet
Édessé így válik, mi valaha megégetett

Mert mit ér az, kinek könnyei áztatják
egy elfeledett álom vállát
s annak ráomló gubancos haját
már nem bogozza szét
az alkotó négy dolgos kéz.

Mert mit ér az, ki szívéből mindent kiad.
Kinek csak a tátongó üresség marad?
S Te útját kövezed kétséggel,
de még oly sok egyéb rémséggel
Mit már felfogni sem kész
se szív, se ész

Mert az a teljes ember,
ki ha kell szenvedni mer
és nem sajnálja összes idejét
s arra fordítja minden  erejét
hogy a maga szíve sorsán viselje másét
Ő felismeri, minden nap ajándék.
Azért esik verembe,
hogy a másikat kiszedje
hibáit elnézve, vállon veregesse, megölelje

„Kis szertelen” üvölti nevetve,
hangjában rozsdás keserve
bűntudatod felébressze,
mit csak elnyomsz
hisz kit érdekel,
a doktor a héten rendel,
addig majd bír és vedel…

Már nem fontos mit
vagy, hogy épp Téged ki
Fogdos, a pult mellett éjjel
csak ránézel kéjjel
játszol félkézláb szívével

de jaj, már nem hall..
többé nem lát, nem akar.
egyedül mint előtted
járja, nézi a Földet
Makrancos paripáját megüli
A hurrikánok kezét rázva esküszi
útját előre haladva tovább töri,
Kezét a szörny véres pofájába újra beteszi
s nem lesz rest bolondnak maradni
Míg akad a világon bárki
Kit érdemes szeretni.

/Pierre/

Esőcseppek vagyunk,
Ugyanonnan származunk
Születtünk egy felhőből
Hegynyire a felszíntől

Álomnyi távolból
Esünk alá bolondúl
Szeretve mindent köröttünk
Majd szép lassan eszmélünk
Nem mindenki áll oldalunkra
A legtöbb céljainkat akarja
Megdönteni, elvenni
Mindet magáénak tudni.

Feladat egy vár ránk
Megírni saját Odüsszeiánk.
Hősnek lenni, elveszni s közben magunkkal küzdeni.
Megtanulni embernek, társnak lenni..
A világ ezt mind megköveteli..
Fejünket az idő úgyis befödi.
Amint támolygásunk kiröhögi.

Egy kérdésem van hát?
Hova tűnt a barátság?
A szeretet és tisztelet
Ma miért jelent oly keveset?
Erről bizony nem szülőanyánk tehet
S arra ki töltött cső alatt tétováz
A fenti erő csap majd rá
Magukat Istennek képzelő pojácák
Kiknek pár apró szava javán
Pusztulás és halál jár hazám
Fényes kort megért parlagán.

Esőcseppek vagyunk mind.
Végső helyünket megleljük idekinn.
Lehet gazdag, szegény, hívő, pogány
Vagy egy mindent megélt veterán
S gondolhatod, neked nem kell társ.
Ne feledd, magának sírt senki sem ás
S mi marad belőled ha bevégzed itt?
Emléked jó helyre elteszik?

Gondolunk e majd rád egy szürke alkonyon
Kinn beborul, én csak hallgatom..
Mellettünk pohár bor az asztalon..
Odafenn csepereg a velux ablakon
Minden mi voltál hajdanon.

Pierre

Olyan, mint amikor álmodozol egy gyönyörű virágmezőről, tarka virágokkal. Amikor végre eljutsz oda, önfeledten szaladsz a virágok közé. Boldog vagy. Majd lefekszel a szín és illatáradatba, magadba szívod a pillanatot. A virágok illata bódító. Elalszol. Színekkel és napfénnyel álmodsz. Csak az örömöt érzed, miközben végtelenül védtelen vagy. Majd egyszer csak felriadsz. Arra riadsz fel, hogy minden sötét. Hogy a szél már az összes illatot elfújta. Egy olyan helyen vagy, ahová sosem vágynál. Csak állsz összetört szívvel. Még próbálod felidézni milyen jó is volt, de ekkor elered az eső. 

Cécile

Egy leporolt üzenet

Kékszemű Laraa: Képtelenség

Képtelen vagyok kimondani a szót,
a szépet, mégis hátborzongatót,
amivel sorsomat sorsodba fonom,
s egy másik világba kapaszkodom.

Erővel nem hagyhatja el a számat,
nem kérheted tőlem ezt az árat.
Az esküszó talán hamis is lenne,
s meglehet, hogy kincsünk is elveszne.

Őrizzük meg így, vigyázzunk rá nagyon,
ez túlmutat gyerekes vágyakon.
Nincs ígéret, mit az idő visszavesz,
nincs érzés, nincs szerelem, bocsásd meg.

Íme itt a legelső vers
Kicsit izgulok, ez az első amit "nagyközönség" láthat

Az egész világ fejemben

Az egész világ fejemben
mint torz másolat
szívem tükrében
kalapot lejt és tovább halad
némán.

Állhatok útjába,
de nem teszem
mert csak átlép érdektelen
figyelmét fel nem keltem.

Láthatok az ő múltjába
én tanulok, ám
a földkerekség
(bár van millió hibája)
nem.

Mégis elég ha magam hajóját
saját tenyeremmel hajtom
nem kérek lapátot, vagy gyors hullámot
Mert szemébe nézek merészen
Míg fel nem fal egészben.
Hogy torkán akadjak,
s kihányjon

Minden mi enyém volt valaha
Tűzparipa és kiskutya
s az atommagos kamu-rakéta
Itt fekszik mellettem
néz rám szenvtelen
várja mit lépek én
Kit itt a világ peremén
a fogyasztói társadalom s az emberi értékek hanyatlásának oly hosszú degradálódását és mégis megoldatlanságát végig néző emberek idején

A rendszer,
ki ha kell halni nem mer
most öklendezve bár
megtörve nem
hibára akad, mit javíthat
mégsincs uj a nap alatt
egyszer eltűnök
a giliszták között
lelkem a felhők fölött
visszakacsint, majd egy határozott mozdulat
S volt nincs mint a gaz mely hajdan nőtt a kert alatt.

Pierre

Tisztelt Látogatók!

Az oldalt elindítottam, a tartalom folyamatos feltöltés alatt.

Üdvozlettel
Pierre